Gyógyszerek, Képek, Tervezés

Az üzenet rövid volt, és nem túl személyes, de nekem sokat jelentett.
Ismeretlen: Szia! Remélem jól vagy. Vigyázz magadra, Ali! Dani
Amint végigolvastam, mosolyogva néztem ezekre az egyszerű mondatokra, amik nekem a világot jelentették abban a percben. Alig ismertem ezt a fiút, és általában ennél sokkal bizalmatlanabb szoktam lenni, de nem érdekelt. Az elmém nemlegesen válaszolt minden figyelmeztető gondolatra a józan eszemtől. Nem is érdekelt, hogy milyen veszélyekkel jár, vele akartam lenni. És pont ez volt a legjobb az egészben.


- Kicsim, nem kéne neked már aludnod?- kérdezte apu, megszakítva az elmélkedésem. Megrezzentem, nem vettem őt észre előbb.
- Jaaa...- gondolkodtam el, és ásítottam.- De.
- Akkor?- kérdezte. Én erre ruhástól bedőltem az ágyba, és... próbáltam elaludni. Öhm... gyógyszerek hatása rám... ne kérdezze senki sem.
- Anyád beadta már neked a fájdalomcsillapítót?- vonta fel a szemöldökét, de már tudta a választ.
- Öööööö...- gondolkodtam újra- ezúttal hosszabban.- Ühüm.- válaszoltam furán elvigyorodva.
- Értem.- csukta be az ajtót apu, és pár perc múlva anya jött be. Miután nagy-nehezen rávett, hogy átöltözzek, és megcsináljam az ágyam, lefektetett, majd hagyott aludni. Nos, rám így hat a fájdalomcsillapító. Az erős legalábbis. Kábé mintha be lennék drogozva. Hát nem szuper??
Szeptember 05. Csütörtök
Reggel mindent megtettem, hogy kissé... értelmesebb külsőt erőltessek magamra, de sajgott mindenem, szóval inkább az SMS-em nézegettem. Magamban ugráltam, táncot jártam, visongtam, és vigyorogtam, amiért ezt- az egyébként rendkívül egyszerű- üzenetet nekem írták, de mégis fájt, hogy Dani nem jött el hozzám. Bár, ezt nem tudom, miért tenné, hiszen nem is ismer, és csak segített nekem, ahogy én Nándinak, de mindegy. Anyu és apu már elmentek, mire felébredtem, és természetesen Aurora is az oviban volt már, így enyém volt az egész ház. Persze ez nem volt nagy dolog, mert semmit nem tudtam vele kezdeni. Így hát maradt a gépem.
Éppen beléptem a közösségi oldalra, mikor már jött is az értesítés. És ezzel szinte teljesen egy időben Lilla üzenete. Először Lillát néztem meg.
Lilla: héééé, Ali! mizzuuu????
Összeráncoltam a szemöldököm. Mi ez?!
Ilaria: mi bajod van? ittál?
Lilla: pff! kinéznéd belőlem?
Ilaria: az előbbi üzeneted alapján csak ez volt az ésszerű megoldás...
Lilla: jogos. 
Ilaria: nos, mit akarsz?
Lilla: ne mondd már, hogy "nos". Olyan stréberes! 
Ilaria: négyes-ötös átlagom van! Asszem én stréber vagyok! És ne tereld a témát! Mit akarsz?
Lilla: bízol bennem?
Ilaria: ezért írsz nekem? Persze. Emlékszel, LB-k vagyunk!
Lilla: oké. Akkor ne nézd meg többet Dani oldalát.
Ilaria: miért? Most jött róla értesítés. 
Lilla: csak ne! Azt mondtad megbízol bennem!
Ilaria: de muszáj! Kíváncsi vagyok! Nem lesz bajom tőle, ha látok róla néhány képet, vagy ilyesmi. Ha csak meg lehet halni az istenítéstől. <smiley>
Lilla: ez most nem olyan.
Ilaria: ettől csak még kíváncsibb vagyok, hogy milyen lehet! Meg kell néznem! Nyugi, erős vagyok, vigyázok magamra! Nincs olyan, amitől kiborulnék, Lilla! <smiley>
Lilla: hát... oké, ha tényleg olyan erős vagy, akkor nézd meg. De ne feledd: én szóltam!
Ilaria: oké, nyugi! Jó napot, szia!
Lilla: neked nem lesz az. Szia!
Furcsálltam az utolsó mondatait. Ám a kíváncsiságom mégis rávett arra, hogy megnézzem. Rákattintottam a nevére, és egy új albumot találtam. Tavalyi volt. Már az első képből láttam, hogy miért figyelmeztetett Lilla. Valami megrezzent bennem. Én magam is összerezzentem, de ez egészen más volt. Valami kényszerített, hogy ne nézzek több képet, de mégis ha már elkezdtem, be akartam fejezni.
Körülbelül ötven tavalyi fotót láttam, az összesen ő, és mellette lányok pózolnak. Természetesen tökéletesen felöltözve, tökéletes sminkkel, beállított hajjal, tökéletes, teljes fogsort kivillantó mosollyal rendelkező lányok. Mert miért is ne?
Úgy öt fotó után sírtam csak el magam és büszke voltam az eredményemre. Hurrá. Fájt, hogy kirakta ezeket. Fájt, hogy a tegnapi SMS után azt hittem, talán ő is úgy érez, mint én. Az egész... szörnyű volt. Elraktam a laptopot, és ezzel együtt próbáltam elfeledni a képeket, de minden másodpercben, mikor végre azt gondoltam, hogy már jól vagyok, bevillant. Ahogy mosolygott azokra a lányokra... úgy mosolygott rám is. Én is csak egy vagyok a sok közül. A kezdeti szomorúságom most már haraggá alakult. Jól tette, hogy ezeket megosztotta. Így legalább tudom, mi az ábra.
Az egész napot azzal töltöttem, hogy kigondoljam, mit akarok majd mondani neki, mikor találkozunk. Béna ötlet volt, de meg akartam neki mondani a magamét. Tisztázni akartam, hogy velem nem kezdhet ki így, hogy aztán majd csak egy legyek az ötvenből. Én nem ez vagyok. Ha ettől bénának tűnök, hát, oké, vállalom. Az általánost is kibírtam egyedül, akkor a gimnáziumot is ki fogom.