Szerelem, Száműzetés, LB

Az előző bejegyzésem végén feltett kérdésre a válasz:

Igen. Szerintem igen.
Azt hiszem árulkodó jel lehet az, hogy minden percben rá gondolok, és hogy hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem néztem rá a közösségikre minden órában, hátha bejelölt.
De közben persze halálra untam magam, és ráadásul még az a hülye gipsz is rajtam volt. De délután, egy perccel kicsengetés után, már jött is egy üzenetem. A szívem a torkomban dobogott, és alig mertem levegőt venni. Sajnos nem. Lilla írt. A címem kérte.
Ilaria: minek neked a címem???
Meglepődtem. Ugyanis a következő percben egy vajat ábrázoló smiley is szerepelt az üzenetében.
Lilla: <smiley> on miért? Megadom a házit, mint rendes barátnők között szokás... barátok vagyunk, nem?
Ilaria: Mi ez a vajas cucc?
Lilla: vajon. 
Ilaria: Oké-oké, de hogyan csinálod?
Lilla: jobb alsó sarok, smiley-k, tekerd a legaljára.
Ilaria: de szuppi! <smiley> Amúgy, naná, hogy barátnők vagyunk! <3
Lilla: <3 LB-k?
Ilaria: LB???? Az mi?
Lilla: Legjobb Barát.
Ilaria: Aha. Gondolom, azok vagyunk!
Lilla: Oké! na, add meg a címed és viszem a hf-t.
Már éppen írni akartam, mikor újabb üzenetem jött.
Lilla: Házi feladat. Hf... ha nem tudnád.
Ilaria: tudtam.
Lilla: nem hiszem el.
Ilaria: jól teszed. :D
Lilla: pfff... fél perce vagyunk LB-k, és te máris hazudsz nekem. visszavonom, nem vagy az elbém. nem is ismerlek.
Ilaria: oké, legyen. de akkor zaklatásnak veszem, hogy a címem kéregeted, már hívom is a rendőrséget. :D
Lilla: megbocsátok. :DDD
Ilaria: oké.
Megadtam a címünket, és egy gyors elköszönés után eltettem a telefonom. Türelmetlenül vártam, hogy Lilla ideérjen, és végre ne kelljen egyedül néznem magam elé. Vagy a TV képernyőjére. Vagy a telefonom kijelzőjére. Vagy a gépem képernyőjére. Vagy a YouTube ablakra. Öhm... I'm A Nerd. Oké, folytatom.
Apu sajnos elment dolgozni, így nem tudtam mit csinálni. Egyedül tengődtem a lakásban- a "tengődés" túlzás, hiszen nem szabadott mozognom, mivel a lábam is sajgott, így csak feküdtem egy helyben. Éppen meg akartam mérni, milyen hosszú a hajam (az unalom határtalan...), mikor a gépemből sürgető zene hallatszott. Jelölés. Azonnal az ölemben tartott laptop képernyőjére néztem, és megint a torkomban gombóc keletkezett, elvigyorodtam, és izgatottan kattintottam az ikonra. YESSSSSSS BABY!!! Ő volt.
1 új jelölés: Szijka Dániel
Felsóhajtottam. Gondolt rám. Körülbelül tíz percen át csak néztem a nevét, és az állapotát, ami, nem igazán volt kedvemre (vicces volt, de nem tudtam, vicc-e egyáltalán), majd nagy-nehezen rámentem a profiljára. A kép róla elképesztően jó volt. Az oldalon nem sok mindent találtam, és ennek örültem is, meg nem is. Örültem, mert ezek szerint nem lógott nap mint nap a neten, de sajnáltam, hogy nem tudtam meg róla semmit. Még nézelődtem, hogy hátha találok bármit, mikor Lilla benyitott. Arról papolt hadarva, megállás nélkül, hogy "milyen veszélyes, hogy nyitva hagyom az ajtót, és nézzem meg, hogy ő is milyen könnyen be tudott jönni, és ha betörő lenne akkor már rég kiraboltak volna stb.", de amikor észrevette, hogy mit nézek, elhallgatott és kuncogva vigyorgott felváltva rám, és a képernyőre. A tekintetében láttam a tipikus "megtudtam egy titkot!" ravaszságot.
- Ohó! Hát így állunk.- szólalt meg, mit sem vetve a tiltakozásomra, és a magyarázkodásomra.- A kicsi Ilaria szerelmes!- furán néztem rá mikor befejezte a mondatot.
- Én...- kezdtem, de megszakított.
- Vagy hívjalak inkább Alinak?- kérdezte, és élvezte, hogy szívathat. Nem engedett megszólalni. De rájöttem, miért. Próba volt, és most hagyott gondolkodni, mielőtt még elhamarkodott döntést hoztam volna. Ha tagadom, nem bízik majd bennem. Ha elmondom, lesz egy közös titkunk, és akkor már hivatalosan is legjobb barátnők leszünk. Tudtam, mit kell mondanom.
- Lilla, én szerelmes vagyok belé.- jelentettem ki zavartan, ő pedig abbahagyta a monológját. Az eddigi alig észrevehető feszültség eltűnt a hangjából, felszabadultam mosolyodott el.
- Tudtam, az első pillanattól.
- Ennyire nyilvánvaló?- kérdeztem ijedten.
- Nem, vicceltem, az SMS-ed miatt.- kérdőn néztem rá.- Visszavágtam...- magyarázta, nekem pedig leesett, miről beszél és felnevettem.
Órákon át nálam volt, és minden szóba került. Először is követelte, hogy rajzolhasson a gipszre, így most van rajta egy szívecske és az aláírása, valamint Dani álneve, amit kitaláltunk. Nos, Sziszi lett, merthogy Szijka, meg minden...na, szóval érthető. Lett tehát egy "I <3 Sziszi" feliratom is, és kiscicám, amit Lilla valami "speciális kézműves trükkel" tett fel állítása szerint. Hát, oké. Cuki manga cicussss, Wííí! Oké, oké, hagyjuk. Abbahagyom.
Miután Lilla elment, és millió évkezdős jegyzetet hagyott maga után, SMS-eztem Bennel, aki mihamarabbi gyógyulást kívánt, és így volt ezzel minden osztálytársam. Nándi azonban nem írt. Fura, hogy pont ő nem, és ezt nem azért mondom, mert szükségem lett volna rá. Én segítettem, és nem vártam köszönetet, vagy ilyesmi. Nekem inkább sántított a dolog. Jól sejtettem persze. Csak várnom kellett.
Már mindenki megjött este hétre- bőven mindenki-, és teljes volt a család. Aurora amint belépett délután felrohant, és agyon szeretgetett, mert "félt, hogy nagyon megütöttem magam". Édes volt. Mikor sikerült meggyőznöm, hogy jól vagyok, akkor átment babázni- sajnálom, barbie-k. Ez a sorsotok. Nem sokkal ezután csengettek, és én már számítottam a rosszra. Hallottam Nándi dadogó hangját, ahogy apuhoz beszélt. Apa elkezdett a puskákról beszélni, meg hogy egy időben mennyit használta őket, és hogy milyen pontosan lő, anyu pedig lelkesen kérdezgette Nándit mindenről. Égő. Ennyit tudok mondani róla.